Szolgáltatások
 
gyerekprogramok



Ég és föld között


 
 
 
 
 
 

Ég és föld között

Mindig azt hallod, „szállj le a földre”, de ha eleged van a valóságból, akkor irány ez a hatalmas felnőtt játszótér, ahol egy felfüggesztett trambulin és átlátszó légvár kereszteződése vár!
Ha szeretnél kipróbálni egy három darab, vékony, áttetsző felfüggesztett fóliából álló légvárat, a buli 65 láb magasságban kezdődik. Kizárólag 18 éven felülieknek, Milánóban.

Mintegy 1200 négyzetméteren elterülő építmény hatására a látogató elveszíti a térérzékét és úgy érzi, a föld és az ég között mászik. Az Argentin származású művész, Tomas Saraceno által megálmodott alkotás a HangarBicocca-ban kapott helyet és úgy nevezik: „On Space Time Foam”.

A 39 éves tervező légvára folyamatosan változtatja alakját, ahogy a látogatók közlekednek benne, szinte olyan, mint egy élőlény.
 Minden lépés, minden egyes levegővétel hatással van a teljes építményre, ami metafórikusan mutatja be, milyen hatással vagyunk a föld és a világegyetem alakulására.
 
 Nem ez volt Saraceno első lélegzetelállító alkotása.
 2012. májusában felépítette a felhővárost, a New Yorki Met Múzeum tetején, melyet majd a következő cikkünkben fogunk közelebbről is bemutatni.

 








 
 
 
Akciós raktár - és rendezvénysátor bérlés, raktársátor akciók, raktársátor bérlés!!!

© Rendezvény Kellék Kft. - Minden jog fenntartva

www.legvarpark.hu www.rendezvenykellekek.com