Szolgáltatások
 
gyerekprogramok



Egy kis légvár történelem (II. rész)


 
 
 
 
 
 

Egy kis légvár történelem (II. rész)


A Fun Factory sikere után Frank Scurlock egy második egységet is nyitott 1987-ben, ezúttal a Tenessee állambeli Memphisben és a Fun Plex nevet adta neki.
 Mivel a bérelt ingatlanok árai túl magasra emelkedtek, sajnos mind a két egységet be kellett zárják.

  Az első igazi légvár egy nyitott tetejű matrac volt, ami a Space Pillow (űrpárna) nevet kapta. Az első nyomás alá helyezett felfújható tetőt 1967-ben készítették, amihez két ventilátor kellett és nyáron úgy felmelegedett, mint egy üvegház. Ez volt az a légvár verzió, ami a Space Walk nevet viselte és később erről nevezték el a céget is.

 1974-ben a melegedési probléma megoldásaként egy új légvár készült, mely a Jupiter Jump névre hallgatott. Ennek a szerkezete felfújható oszlopokból és azok között kifeszített hálókból állt, így a levegő át tudott áramlani rajta. Később ezt a verziót fejlesztették tovább, különböző kastély és állatformákkal, így alakult ki az Inflatable Zoo is.
 Az 1990-es évek elején Frank megalkotta az első kereskedelembe került felfújható vízi csúszdát, mely az Aqua Tunnel nevet kapta. A Space Walk volt az első cég, amely légvárat vitt az IAAPA gyűlésre, a Showman’s Clubba és az American Rental Associationba.
 

 








 
 
 
Akciós raktár - és rendezvénysátor bérlés, raktársátor akciók, raktársátor bérlés!!!

© Rendezvény Kellék Kft. - Minden jog fenntartva

www.legvarpark.hu www.rendezvenykellekek.com