Szolgáltatások
 
gyerekprogramok



Egyedi sátor dekorációk


 
 
 
 
 
 

Egyedi sátor dekorációk

 

Egy alap rendezvény sátor színe egységes, általában hófehér, vagy törtfehér színű. Tehát, a rendezvény sátor kívül is, belül is olyan, mint egy üres vászon, amit mi alakíthatunk kedvünkre. 

A megszokott rendezvény sátor kellékek és dekorációk mellett nagyon sokan döntenek úgy, hogy a hagyományostól eltérő, gyakran meghökkentő elemekkel, kiegészítőkkel alakítják ki a sátor megjelenését, amivel a legjobban tud igazodni saját elképzeléseikhez, stílusokhoz. 

Cégek és márkák kreatív szakemberei sokat dolgoznak azon, hogy olyan rendezvény sátor látványterveket valósítsanak meg, amire utána még sokáig emlékeznek majd a résztvevők.  Hatalmas élő virágfüzér a sátor mennyezetéről belógatva, kristálycsillárok, csillagos égboltot idéző fénysorok, fekete-fehér, sakktáblára hasonlító táncparkett, átlátszó fóliából készült sátortető, bőr fotelek. Vagy színes szőnyegek és puffok, műfüves burkolat, egyedi képek és festmények a falakon. De ez csak néhány azok közül a rendezvény sátor dekorációs elemek közül, ami bárki számára elérhető és megvalósítható. 

Ne ragadjunk le tehát az egyhangú kialakításánál, merjük szabadjára engedni képzeletünket és varázsoljuk egyedivé még a legegyhangúbb és legegyszerűbb rendezvény sátrakat is.

 

 








 
 
 
Akciós raktár - és rendezvénysátor bérlés, raktársátor akciók, raktársátor bérlés!!!

© Rendezvény Kellék Kft. - Minden jog fenntartva

www.legvarpark.hu www.rendezvenykellekek.com