Szolgáltatások
 
gyerekprogramok



Éljenek a közösségépítő rendezvények!


 
 
 
 
 
 

Éljenek a közösségépítő rendezvények!

A zuglói, Szilveszter János Református Gimnázium parkjában talál otthonra az első Pillangó Piknik Közösségépítő Fesztivál, amelynek ötletgazdája Sólyom Péter volt, aki nemes egyszerűséggel, lokálpatriótának tartja magát. Saját elmondása szerint mindig is kötődött Zuglóhoz, melynek egyik lakótelepén nőtt fel és immáron negyven éve a tagja a zuglói lakosok közösségének. Szereti a környezetet, az ott élőket és célja csupán az volt, hogy szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget teremtsen a kerület lakóinak.

Sólyom Péter ötlete már első hallásra is többek figyelmét felkeltette, így néhány hét alatt úgy a képviselők közül, mint kulturális társaságok vezető tagjai közül többeket maga és célja mellé állított. Így volt a segítségére László Andrea, önkormányzati képviselőjelölt is, aki sokkal több fantáziát lát a rendezvényben annál, hogy csak egyszeri eseményről legyen szó. Véleménye szerint hagyományteremtő ereje is van a Pillangó Fesztiválnak, mely jelképévé, természetes módon, egy pillangót választottak. De ugyanúgy a jó ügy mellé állt Csaniga Andrea is, aki a Zuglói Cserepes Kulturális Non- profit Kft. képviselőjeként, és szakmai vezetőként vesz részt a rendezvény szervezésében és lebonyolításában.

Számos programmal kedveskednek a szervezők úgy a gyerekek, mint a felnőttek, egyedülállóak és családok részére. Így kerül sor egy főzőversenyre, amin a konyhában járatos fiatalok, szakavatott háziasszonyok és főzni szerető édesapák jelentkezését várják, és a gyerekekre gondolva számos játéklehetőséget biztosítanak számukra. Így lehet kipróbálni különféle díszítésű és méretű légvárakat, ugráló játékokat, mászókákat és egy mobil kalandparkot is. Minden légvár és szabadtéri játék egész nap a bátor és kalandvágyó gyerkőcök rendelkezésére áll, természetesen térítésmentesen. Emellett gondolnak a kisebb korosztályra is, akik ügyes kezűek és szeretik a csoportos foglalkozásokat, így állítanak fel kézműves standokat is. Ezáltal az elkészült művek a szülők büszkeségeit, az otthon dísztárgyait is gyarapítják, és emlékként is szolgálnak az egész család részére. Mindezek mellett az idősebb nemzettség képviselőire is gondolnak a szervezők, éppen ezért orvosi előadásokkal, a Johanita Segítő Szolgálat egészségügyi vizsgálataival is készülnek az érdeklődők számára és újraélesztéssel kapcsolatos bemutatókat szerveztek tanulni vágyók részére.
 

Jó szórakozást kívánunk!
 








 
 
 
Akciós raktár - és rendezvénysátor bérlés, raktársátor akciók, raktársátor bérlés!!!

© Rendezvény Kellék Kft. - Minden jog fenntartva

www.legvarpark.hu www.rendezvenykellekek.com