Szolgáltatások
 
gyerekprogramok



Hasznos információk a 2021-es rendezvényekhez


 
 
 
 
 
 

Hasznos információk a 2021-es rendezvényekhez

 
Bár a kormányzati rendelkezések és hivatalos előírások szinte napról napra változhatnak, 2021 év elején érvényben lévő előírások szerint, a sátoros eseményeket továbbra is zárt, belső eseményeknek minősítik. 
 
Ez alól kivételt képez az a rendezvénysátor, amelynek az oldala több, mint 50%-ban nyitott. A friss levegő amúgy is fontos egy szabadtéri eseményen. Feltéve, ha az idő kellemes, nem fúj a szél és nem esik az eső. Illetve az, hogy a résztvevők a rendezvénysátor belsejéből is gyönyörködhessenek a tájban, ha kifejezetten olyan helyre tervezzük a rendezvényt, ahol a környezet hozzátesz az összélményhez. 
 
Ha ennek a feltételnek megfelel az eseményhez tervezett rendezvénysátor, ezen felül továbbra is szigorúan be kell tartani a higiéniai előírásokat és a társadalmi távolságtartásra vonatkozó érvényben lévő szabályokat. 
 
Bármilyen eseményt is szervezünk, akár esküvőt, kereskedelmi vagy magán partit, céges termékbemutatót, közösségi eseményt, kiállítást vagy nagyszabású rendezvényt, a rendezvénysátor bérlésen felül érdemes a megfelelő kiegészítő kellékekre, eszközökre is gondolnunk. Hogy csak néhányat említsünk ezek közül, ilyen a sörpad, asztalok, vagy a padlózat. Olyan sátor bérléssel foglalkozó partnert érdemes választani, aki minden intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az eseményünk ütemezését, megtervezését és lebonyolítását megkönnyítse számunkra.







 
 
 
Akciós raktár - és rendezvénysátor bérlés, raktársátor akciók, raktársátor bérlés!!!

© Rendezvény Kellék Kft. - Minden jog fenntartva

www.legvarpark.hu www.rendezvenykellekek.com