Szolgáltatások
 
gyerekprogramok



Magyarország születésnapi tortája


 
 
 
 
 
 

Magyarország születésnapi tortája

Augusztus 20-ai ünnepség keretei között, immáron 8. éve mutatják be Magyarország tortáját, más néven az Ország tortát, melyből egész évben kóstolhatnak az érdeklődők.

Az Ország tortájának szimbolikus jelentése is van a gasztronómiai jellege mellett, miszerint Szent István ünnepe alkalmával megünnepeljük és megajándékozzuk hazánkat egy különlegességnek számító finomsággal.

Ezt a szokást 2007 óta tartjuk, melynek kezdeményezését a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestület összefogásának köszönhetjük. És azóta is minden évben együtt írnak ki egy országos pályázatot, amin a cukrászdák nevezhetik a versenyre saját készítésű tortakülönlegességüket annak reményében, hogy elnyerik vele a megtisztelő címet. A nyertes torta kiválasztását pedig több fordulós szavazás során, egy neves zsűri végzi és a végeredmény kihirdetése és a torta bemutatása, minden év augusztus 20-án, Budapesten történik.

És most lássuk, mik voltak eddig a győztes torták.:
2007 – Madártej torta Zila László cukrászmester érdemeként nyerte el az Ország tortája címet
2008 – Szatmári szilvatorta néven lett aranyérmes ugyancsak a budapesti Zila Kávéház cukrászmestere, Zila László, mesterműve
2009 – Pándi meggytorta lett a győztes, mely nem meglepő módon Zila László keze munkáját és képzelőerejét dicséri
2010 – Szilvagombóc torta nyerte el a becses címet, ami a Veresegyházán élő ifj. Sulyán Pál és felesége tehetségét mutatja
2011 – Kecskeméti barackos kölestorta vitte a prímet, ami az előző évben trónfosztott, Zila László érdeme lett ismét
2012 – Szabolcsi almás máktorta lett az Ország tortája, melyet Pintér Zsolt, a veszprémi Kokó Cukrászda mestere alkotott
2013 – Milotai mézes grillázstorta nyertes torta Bacskó Szilárd mestercukrász munkáját dicséri
2014 – Somlói revolúció (Somlói forradalom) a székesfehérvári Damnicki Cukrászda mestere, Damnicki Gyula Balázs alkotása

Az idei év Ország tortájának ötletét a régóta szeretett Somlói galuska nevű desszert adta, mely alapanyagait ötvözte a mai kor közkedvelt mousse- torta formai követelményeivel. Maga a mousse egy könnyed, légies, krémes tortatöltelék, ami világszerte egyre elterjedtebb és keresettebb az édesszájú vendégek köreiben. A 2014-es nyerte torta legalsó szintje egy grillázs tészta alap, amit egy étcsokoládés mousse réteg követ. Erre kerül egy vékony narancsbetét, melyet a fehércsokoládés habkrém, ezt pedig egy kemény, vékony étcsokoládé réteg borít.

Minden édesszájú érdeklődőnek jó kóstolást kívánunk!
 








 
 
 
Akciós raktár - és rendezvénysátor bérlés, raktársátor akciók, raktársátor bérlés!!!

© Rendezvény Kellék Kft. - Minden jog fenntartva

www.legvarpark.hu www.rendezvenykellekek.com