Szolgáltatások
 
gyerekprogramok



Régi játékok, amik sosem mennek ki a divatból


 
 
 
 
 
 

Régi játékok, amik sosem mennek ki a divatból

Ki, mit játszott az iskola udvarán vagy a lakótelep füves részén?
Vannak játékok, amik sosem mennek ki a divatból, mindegy, hogy hány év telik el, a kicsiknek akkor is szuper időtöltést jelent.

A sorban az első az ugráló iskola, amihez nem kell más, mint egy kréta, egy kavics és egy szabad aszfaltfelület. A játék menete, hogy az első játékos a kavicsot a felrajzolt első mezőbe dobja, majd fél lábon beugrik érte és azt felvéve, kiugrik a pályáról. Ezt követően kell a kavicsot a második, a harmadik, és így tovább, mezőkbe bedobni, majd fél lábon ugrálva kihozni. Ha valamelyik játékos hibát követ le, vagyis leteszi a lábát, ráugrik a vonalra, rossz helyre dobja a kavicsot, a következő játékos jön. Aki először jut végig az egész pályán, az lesz a győztes.

Régi idők másik kedvenc játéka a kakasviadal, amit párokba állva kell játszani. A játék lényege, hogy a kis kakasok összemérjék tudásukat és ügyességüket, vagyis összekulcsolt kezekkel, fél lábon állva és ugrálva, ki tudja ellökni, két lábon állásra kényszeríteni a másikat. Csakis a vállakat és a könyököket lehet használni a viadal során, aki csal és használja a lábát vagy a kezét, máris kiesik.

Következő klasszikus játék a Süsü, a sárkány, vagyis a gyerekek egymás mögé állva és az előttük levő derekát megfogva kell ügyeskedni a játék során. Ahogy a sárkány feje elindul, vagyis az első gyerek, a többiek követik és haladnak az első irányába. A sárkány feje pedig próbálja „megharapni” saját farkát, vagyis megfogni az utolsó gyereket. Az utolsó dolga, hogy kitérjen az első elől úgy, hogy senki sem engedheti el az előtte álló derekát. Ha ez nem sikerül, újra kezdődik a játék, ha pedig ügyes a sárkány feje és megfogja az utolsót, akkor ő lesz a sárkány farka és az „új sárkányfej” őt próbálja elkapni.

Ki játszott Adj király katonát játékot? Biztos már mindenki részese volt ennek a közkedvelt játéknak, ahol a gyerekek két csapatra oszlanak, és mindkét csapatnak van saját királya, akik maguk mellé választják a tagokat. Ez után a két csoport tagja erősen megfogják egymás kezét és az ellenféllel szembe állnak. Majd pedig elhangoznak a már jól ismert mondatok.:
- Adj király katonát!
- Nem adunk!
- Akkor szakítunk!
- Szakíts, ha bírsz!
A védekező csapat kiválasztja az ellenfél csapatának támadó játékosát és következhet a szakítás. Ha sikerrel jár a támadó, akkor választhat egy játékost, aki átáll az ő csapatába, ha pedig nem bírta átszakítani a láncot, akkor ő belőle válik új csapattag.

Az utolsó, sokak számára emlékezetes játék a szoborjáték, aminél van egy számoló és a mögötte álló gyereksereg. A számoló a fal felé fordulva áll és a mondókáját dúdolja, míg a többiek megpróbálnak úgy mellé kerülni, hogy ne vegye észre őket. Ha a mondókának vége, a számoló megfordul, és aki nem képes mozdulatlan pózban megállni, mint egy szobor, az visszakerül a messze levő start vonalhoz és onnan folytatja a játékot. Az nyer, aki elsőként tud a számolóval egy vonalba kerülni.

Jó szórakozást kívánunk!
 








 
 
 
Akciós raktár - és rendezvénysátor bérlés, raktársátor akciók, raktársátor bérlés!!!

© Rendezvény Kellék Kft. - Minden jog fenntartva

www.legvarpark.hu www.rendezvenykellekek.com